Vissza                           Princess Cruises


KEZDET ÉS AZ ELSŐ HÉT

Hajóm

2000.

A történet 2000 nyarán kezdődött, amikor testvérem hallott a hajózási lehetőségről. Nekem is tetszett az ötlet, és úgy alakult, hogy utána jártam a dolgoknak és szeptemberben már ott voltam a tréningen. A tréning után november közepére kaptam indulási időpontot a Dawn Princess-re.

 

2000. november 17. Elhagytam Magyarországot és irány San Juan, Puerto Rico. Viszontagságos hosszú út után hajnalban megérkeztünk 7 másik magyar társammal. Az éjszakában még sétáltunk egyet a 24 órás utazás után.

 

Elhagyom az országot

STORY:

 

 

Miamiban volt pár óránk, úgyhogy sétáltunk egyet páran és csak az indulás előtt fél órával értünk vissza a reptérre. Elmentünk a megfelelő kapuhoz, ahol azonban nem San Juan volt kiírva. Vártunk, már izgultunk, hogy a csapat másik fele miért nincs itt, és az indulás előtt 5 perccel figyeltünk fel a hangosbemondóra, hogy UTOLSÓ FELSZÓLÍTÁS A SAN JUAN-I REPÜLŐRE VÁRÓ UTASOKNAK! Kiderült, hogy átrakták egy másik terminálba az indulást, így rohantunk át a cuccokkal (a reptér kb. 10x nagyobb a Ferihegynél). Végre odaértünk, a jegyünk első osztályra szólt, szóval pihenhettünk egy kicsit a ráksaláták és a választékos menü mellett.

 

2000. november 18. Reggel 7 órakor pillantottam meg először a "lakótelep" nagyságú hajót! Az első hét tréninggel telt el (Mr. Pisano felügyelete mellett), viszonylag sok szabadidőnk volt, mindenhol kimentünk körülnézni. Egy hét után visszakerültem a szállodába, mivel átraktak engem az Ocean Princess-re. Ez a hajó ugyanolyan, mint az előző, csak zöld a padló színe!

 

STORY: Szoláriumos, jó alakú, szőke magyar lány, rikító fehér mélyen kivágott ruhában egy teljesen feketék lakta szigeten (Trinidad).

Kérdezi a nő: Miért néz meg engem mindenki?

Válaszol a férfi: Azért, mert nagy a csöcsöd!


Kezdet - USA szigetek - Karib 1 - Karib 2 - 3 hetes út - Alaszka


VendégVendégkönyvkönyv